Pákozd: a több SZÉP Kártya elfogadóhellyel is rendelkező város település nevét Anonymus említi meg először egy 1279-ben kelt írásában. A törökök 1543-ban elpusztították a községet.
Ennek a községnek a határában szenvedett vereséget Hasszán pasa, aki Székesfehérvár felmentésére érkezett. A pasa seregét Nádasdy Ferenc és Zrínyi György serege verte el 1593-ban. Ugyancsak a település határában győzött 1848 szeptember 29-én Móga János altábornagy 20 ezer fős fiatal honvéd serege, a Jellasics Horvát bán által vezetett 30 ezer fős seregével szemben.
A település római katolikus templomát 1830 körül építették klasszicista stílusban, valószínűsíthetően Hild József tervei szerint. A templom hajója két boltszakaszos, a szentélye pedig egyenes vonalon záródik. A főoltárképen Szent Istvánt láthatjuk, amint felajánlja a koronát. A templomhajó jobb oldali falán láthatjuk a Szent Annát ábrázoló képet.
A Pákozdi Csata Emlékkiállításának helyet adó épület a Mészeg-hegy tetején áll. A kiállítást az 1848-1849-es szabadságharc 130-ik évfordulójára hozták létre, itt egy terepasztal szemlélteti a szemben álló hadak felállását, illetve megismerkedhetünk a hadi cselekményekkel. Az emlékkiállítás épülete mellett álló obeliszk a csata 100-ik évfordulójára készült. Ugyan ennek a csatának az emlékére állították a faluban is 1889-ben az emlékművet.
Az ökumenikus emlékkápolnát a magyar honvédség emeltette minden magyar hősi halottnak, de legfőképpen az 1942 februárjában elhunyt magyarok emlékére, akik a Don-kanyarnál estek el.
A Mészeg-hegy aljában elterülő mocsara terület napjainkban védett madárrezervátum. Ugyanitt található a pákozd-sukorói arborétum is. Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhelyek (éttermek, szállások) több felé!

