Idén is dübörög majd a rock és a metal a FEZEN fesztiválon

Idén is megrendezésre kerül – immáron 16. alkalommal – Székesfehérvár legnagyobb zenei rendezvénye, avagy a FEZEN fesztivál, amelynek keretein belül ismét a rock és a metal zene kedvelői találhatják meg számításaikat.

Az augusztus 2-4. között, a székesfehérvári MÁV Előre pályán megrendezésre kerülő zenei esemény az idén először nulladik nappal is rendelkezni fog, amelyen elsősorban különféle DJ-k szórakoztatják majd az egybegyűlteket, de ezen a napon lép fel a Grammy-díjas jazzgitáros, Al Di Meola is, aki elképesztően gyors és virtuóz gitárjátékával vált híressé. A zenész eddigi karrierje során számtalan kiválósággal állt már egy színpadon, így például Phil Collins-szal, Carlos Santanával, Stevie Wonderrel és Jimmy Page-dzsel is zenélt a múltban. A világszerte ismert és elismert gitáros tavaly megjelent „Pursuit of Radical Rhapsody” című lemezét a World Sinfonia című produkcióval közösen, egy magyar dobos, Kaszás Péter segítségével rögzítette, de több dalban egy hazai vonósnégyes, a Strucz Quartet is közreműködött.

A fesztivál további napjain ugyanakkor elsősorban a keményebb muzsikák szerelmesei fognak több programot találni maguknak, hiszen „Unto the Locust” című legújabb albumával fellép a kaliforniai modern thrash metal csapat, a Machine Head, de a valamikori thrash veteránokból a modern metal úttörőivé lett Sepultura is megmozgatja a fesztiválra látogatókat, akik szintén tavalyi albumukat, a „Kairost” mutatják majd be a székesfehérvári közönségnek. A fesztivál egyik legérdekesebb fellépője a finn Korpiklaani lesz, akik egy viszonylag fiatal zenei stílus, az úgynevezett folk metal egyik úttörői. Népi hangszerekkel megtámogatott zúzós zenéjükkel és töretlen jókedvükkel biztosan jó hangulatot varázsolnak majd a MÁV pályára.

A FEZEN szervezői szerint a tavalyi tapasztalatokból kiindulva a helyszínen megtalálható kemping befogadóképességét az idén a duplájára emelik.

Érdekességek ,