Az idén már kilencedik alkalommal szervezi meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a 25 éve hagyományosan február 26-án tartandó Idegenvezetői Világnap ünnepségét, amely 2012-ben egy háromnapos eseménysorozat lesz.
A BKIK és a Magyar Turizmus Zrt. által közösen meghozott határozat értelmében azért lesz idén háromnaposra hizlalva az esemény, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyetlen napba eddig is alig fértek bele az igazi érdekességek, három nap azonban elegendő lesz minden terv megvalósítására.
Szatmáryné Jähl Angéla, a BKIK Turizmus, Vendéglátás Osztályának elnöke a bejelentést szolgáltató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a főváros turisztikai életében igencsak kiemelkedő esemény keretein belül az idegenvezetők bemutatják majd Budapest főbb nevezetességeit, mindezt közúton, vízen, kerékpáron vagy egy könnyed sétával egybekötve. A három napos rendezvénysorozaton tehát minden eddiginél több és változatosabb programot kínálnak majd az érdeklődők számára.
Az Idegenvezetői Világnap nyitó rendezvénye várhatóan február 24-én, a BKIK székházában veszi kezdetét egy szakmai konferenciával, amely a „Mit hoz az újév hazánk turizmusának?” címet kapta. A további programokban a szervezők szeretnék ráirányítani az emberek figyelmét Budapest értékeire, így a fővárost megismerni vágyóknak bemutatják azokat a történelmi színhelyeket és szépségeket, amelyek mellett akár nap, mint nap elhaladunk, de múltjukat nem ismerjük. Mindemellett ingyenes tárlatvezetések, koncertek, kiállítások és turistákat szállító buszjáratok is csatlakozni fognak az eseménysorozathoz.
Az Idegenvezetői Világnap várhatóan február 26-án zárul majd az Összhang Alapítvány koncertjével, méghozzá a Vakok Állami Intézetében. A világnap részletes programja a http://www.bkik.hu/vilagnap2012 linken tekinthető meg teljes egészében.

