A Budapesti Tavaszi Fesztiválon is jelen lesznek a kézműves magyar ízek
Rendkívüli sikerrel zajlott le a hétvége folyamán a 3. Kézműves Magyar Ízek Vására névre hallgató rendezvény, amelynek keretein belül mintegy 17 ezer látogató, több mint 10 millió forint értékben vásárolt magyar termelőktől származó magyar termékeket. A korábbi sikereken felbuzdulva a szervezők a jövőben új boltok nyitását tervezik,
Pálinkafesztivál lesz az Agria Parkban a hosszúhétvégén
A hosszúhétvége alkalmával március 16-án és 17-én, minden nap délelőtt 10-től este 22 óráig hagyományőrző szándékkal megrendezésre kerül az egri Rézangyal Pálinkapince szakmai közreműködésével az Agria Parkba szervezett Pálinka Fesztivál.
Észak-Magyarországon is dinamikusan fejlődik a turizmus
Az idei Utazás kiállításon meglepő módon különféle régiós TDM szervezetek prezentálták hazánk északi régiójának dinamikusan fejlődő turizmusát, amellyel kapcsolatban az idén is számtalan vadonatúj szolgáltatás, fejlesztés és elképzelés vár megvalósításra az egyesületek részéről.
Idén 23 esemény nyerte el a kiemelt nyugat-dunántúli rendezvény titulust
A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága idén is meghirdette a régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvényének járó díjat, amelyre összesen 28 pályázat érkezett be, amiből 23 eseményt tartott érdemesnek arra a szakavatott bírákból álló bizottság, hogy kiérdemeljék a címet.
Nyáron ünnepli 125 éves évfordulóját a Kékes Turista Egyesület
Nyáron ünnepli jubileumi 125. évfordulóját a Kékes Turista Egyesület névre hallgató természetjáró mozgalom, tudtuk meg mindezt Simon Pétertől, a több mint száz tagot számláló egyesület elnökétől.
Svájci igazgatója lett a Hertelendy kastélynak
A Hertelendy kastély által közzétett hivatalos közlemény értelmében váltás történt az intézmény igazgatói székében, illetve konyhájának élén is. Ennek köszönhetően a szálloda új vezetője a magyar származású Marta Kekesi mellett a svájci Ermano Bassi lesznek kooperációban, míg a korábbi hazai igazgató, Gyenesei István vezető
A Tisza-tavat dicsőíti a német sajtó
A fővárosi régió, valamint hazánk egyik legvonzóbb turisztikai célpontja, avagy a Balaton után egy újabb hazai úti célt fedezett fel magának a németországi szaksajtó. Az elmúlt napokban számtalan dicsőítő, egyértelműen pozitív kicsengésű bemutató látott ugyanis napvilágot a német szaklapok többségében a Tisza-tó környékéről, ahol az
Közel ötvenezren keresték fel idén az Utazás kiállítást
Az MTI kérésére a Hungexpo sajtóosztálya elárulta, hogy az előzetes adatoknak megfelelően alakult az idei Utazás kiállítás, a csütörtöktől egészen vasárnapig zajlott budapesti rendezvényt ugyanis mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel. A térség egyik legjelentősebb turisztikai vásárát az idén már 35. alkalommal rendezték meg és
Gazdag termékkínálat várja idén a turistákat a Velencei-tónál
Az idei Utazás kiállításon első ízben mutatták be együttes erővel a Velencei-tó régiójának települései a térség megújult, egész évre elfoglaltságot adó kínálatát, amelynek köszönhetően számtalan programmal várják majd a kikapcsolódásra vágyókat az ötletgazdák. Az Utazás kiállításon – természetesen a teljesség igénye
Pálinkaház létesül Tarpán
Csernyák László, a Manufaktúra Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy egy turisztikai látványosságként üzemelő pálinkaház létesítését tűzték ki célul Tarpán, amely egy olyan gasztronómiai múzeumot takar majd, amiben a híres szatmár-beregi gyümölcsökből készített lekvárok és pálinkák kerülnek kiállításra,
Alaposan megújult Gyula városának turizmusa
Görgényi Ernő, Gyula városának polgármestere az Utazás kiállításon egy sajtótájékoztató keretein belül vázolta fel azokat a változásokat, amelyek az általa vezetett településen történtek az elmúlt év során. A polgármester szerint mintegy 180 millió forintos összegből teljes belső és külső felújításon esett át az Erkel Emlékház,
Első alkalommal rendezik meg Budapesten a színházak éjszakáját
Különleges programokkal készül 13 fővárosi színház a kultúra szerelmeseinek a március 31-én megtartandó első budapesti színházak éjszakáján.


